Együtt korcsolyáztunk a Balatonon
Január 23-án szombaton együtt korcsolyázott a Balatonon több mint 60 munkatársunk családtagjaikkal, barátaikkal Alsóörsön, a vitorlás szakosztály szervezésében.
A szakosztály gondoskodott arról, hogy mindenki biztonságos körülmények között léphessen a jégre. Próbafúrásokkal előre ellenőrizték a szervezők a jégvastagságot, illetve bójákkal körülhatárolták a korcsolyázásra alkalmas területet.
Évek óta ez volt az első nap, amikor korcsolyázhatóvá vált a Balaton, így mindenki nagy örömmel indult útnak Alsóörsre.
A jég tükörsima és hómentes volt, a hőmérséklet pedig éppen ideális, 0 fok közeli. Kicsik és nagyok is nagy élvezettel csúszkáltak, korcsolyáztak, jéghokiztak. Sokaknak most adódott először lehetőségük a Balaton jegén való korcsolyázásra.
Az áthűlt korcsolyázók forralt bor, forró tea és szendvicsek kíséretében melegedtek az előre befűtött épületben.
Ritka élményt okozott a „véletlenül odatévedt” jégvitorlás, amit mindenki szívesen kipróbált.
A kisgyermekek is élvezték a napot, csúszkáltak, szánkóztak a jégen.
A vitorlás szakosztály nagyon örült, hogy nem csak szakosztályi tagok érkeztek, hanem új érdeklődők is, akik még sosem jártak a vitorlástelepen.
Sajnos az idén több ilyen alkalom nem várható, hogy a Balaton teljesen befagyjon, de reméljük jövő télen ismét lesz rá lehetőség, hogy ilyen jó hangulatban együtt korcsolyázzunk a Balatonon!